Táncműfajok,táncstílusok Magyarországon.

"Táncoslábú, táncra fel! A táncparkett csak a Tiéd!Járjon lábad örömtáncban,lelked pedig mennyországba!"

                                   Rock and roll...


           rockabilly_int_1.jpg

 A rock and roll az 1940-es évek végén, a blues, rockabilly és a western swing keveredéséből alakult, de születését 1954-re teszik. Nagy szerepet játszott benne Alan Feed lemezlovas, és Bill Haley dalszövegíró is. Ugyanekkor az idősek köreiben felháborodást keltett a tánc.

                           rock_and_roll_2.jpg

Majd később Elvis, a női szívek hódítója, több filmjében is szerepel ez a stílus. Ő az, aki szinte polgárpukkasztóan szemtelenül tudott csípőjével, különböző erotikus mozgást megjeleníteni.

Svájcból René Sagarra vitte át Németországba, és az ottani  Wolfgang Steuer müncheni tánctanár, a Német táncszövetség elnöke segítette, hogy a táncos elemek elfogadhatóvá váljanak.

A rock and roll hangszerei először a gitár, majd később a dob és fúvós hangszerek lettek, zenéje gyors és lendületes. Az 1960-as évek második felében a rock and roll után gyorsan berobbant a beat, többek között a közismert Beatles jóvoltából, és egy időre elcsendesedett a rock and roll.

  rock_and_roll_1.jpg

Függetlenül attól, hogy milyen régi keletű, a mai kor gyermekei is imádnak táncolni rá. Ebben nagy szerepet játszott Magyarországon az 1980-as évek elején a Hungária együttes, Fenyő Miklóssal az élen, és Komár László.

                    rock_and_roll_3.jpg

A rock and roll gyors és lendületes, akrobatikus, ugrálós elemekkel van színesítve. Nemzetközi versenyeken 1985 óta táncolják. Magyarországon ma már több amatőr csoport megtalálható a tánciskolák profi táncosai között. A tánc, zenei üteme 4/4, versenytempója 48 ütem/perc.

                                            rock_and_roll.gif




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 29
Heti: 162
Havi: 601
Össz.: 354 812

Látogatottság növelés
Oldal: Rock and roll.
Táncműfajok,táncstílusok Magyarországon. - © 2008 - 2024 - tancmufaj-tancstilus.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »